.....
.....
4ever
Ildi visszatért közénk, újra négyen vagyunk. A férfiuralom ezennel véget ért, de a nő uralom továbbra sincs érvényben. Az erőviszonyok ezennel kiegyenlítettek
. woooow
A padlás (csapó 2)
Nem bírok magammal. A padlás jött, látott, és győzött. Ezt látnom kell, de sajnos Szegeden nincs mostanában műsorra tűzve. Ez persze nem akadályoz meg abban, hogy lássam élőben. Valahol az ország területén csak játszák. Már csak azt sajnálom, hogy Kaszás Attilával soha nem láthatom
.
Fényév távolság + Gethsemane
A továbbiakban két dal, két musicalből, magyar előadókkal. A padlás (1987) és a Jézus Krisztus szupersztár (1973) is mára már több mint 20 éves, ám az idő vasfoga a mai napig nem kezdte ki népszerűségüket.
Érdemes figyelni a színészi játékra is. Kaszás Attila még a Megasztár keretein belűl is olyan átéléssel énekel, mintha az élete múlna rajta. Feke Pálon is látszik a színházi múlt, azt hiszem teljesen megérdemelten kapta meg az István, a király főszerepét, amit a rockopera 25. születesnapjának apropóján tűztek újra műsorra.
Hallgassátok...
Kaszás Attila, Rúzsa Magdi - Fényév távolság
A padlás (Presser Gábor - Sztevanovity Dusán)
Feke Pál - Gethsemane
Jézus Krisztus szupersztár (Andrew Lloyd Webber - Tim Rice)
SZIN(vonal)
Elkezdődött a SZIN ugyebár (talán csütörtökön???? nem tudom). A programkínálatot nézve semmi értelmeset nem találtam, legalábbis olyat nem amiért fizetnék 4000 Ft-ot (ugyanis ennyi volt egy napi jegy elővételben, a helyszíni jegyárakról nincs információm). Mindenesetre Momo barátnőm és Momo barátnőm barátnője (azt hiszem Judit, de nem 100%, írtó rossz a név memóriám, ezúton is 1000 bocsánatkérés a hölgytől, hogy még a keresztnevét sem tudom megjegyezni) úgy gondolta, hogy megéri kiadni ezért a rendezvényért ennyi pénzt. Ők tudják.
A részem az egészben csak annyi volt, hogy eme fentebb említett két hölgyeménynek én biztosítottam a szállást (amihez csak egy ágy járt, mert a többiben aludtak
). Óriási por mennyiség, és festék pöttyök fogadták őket, ahogy beléptek az ajtón. Hát igen, hugomnak már nem volt ideje kitakarítani, mivel az aznapi festés egy kicsikét elhúzódott. Ezért rám hárult a feladat, de mivel munka után egyből elébük is mentem, ez már csak akkor valósulhatott meg, amikor a lányok már a SZINen képviseltették a sarkadi polgárokat jelenlétükkel. Nem lett tökéletes, de egészen biztosan barátságosabb lett a környezet (a konyhát leszámítva, mert oda pakoltam a festékes vödröket és egyéb általam használt, a lakásfelújítás során igénybe vett, 10 kilogrammnál nehezebb tárgyakat). Mire visszaértek a fesztiválról por már nem volt (annyi), de legalább a friss festékszag belengte a lakást, így mindenki kedvére szívhatta a friss levegőt
. Ha mindez nem lett volna elég, még a hűtö is tök üres volt. Hát igen, anyagliag egy kissé a padlón vagyok (van aki már meg sem lepődik ezen), de azért egy rántotta összeütését vállaltam volna, amit a csajok annak módja-rendje szerint vissza is utasítottak (valamit már sejthettek
).
Mindenestre a lányok örültek, hogy van hol aludniuk, ha vagy 4-szer nem köszönték meg akkor egyszer sem (lehet, hogy több volt, a végén már nem is számoltam). Ha minden jól megy talán még egy dicshimnuszt is alkotnak a tiszteletemre, vagy aranyba öntik a nevem (van aki a kezem akarta, de mivel a fájdalom küszöböm nagyon alacsony - sokak bánatára - ezt hamar elvetettük).
Legközelebbre azért már nem tervezek festést és egyéb hasonló disznóságokat se, és ígérem a hűtő is fel lesz töltve. ![]()
dont fuck with Vin Diesel
Babylon A. D. egy kicsit másképp...![]()
Babylon A. D. trailer
Végre egy normálisnak kinéző akciófilm a Max Payne mellett. Hogy nálunk mikor mutatják be azt még nem tudni, mindenesetre felkerült a listámra.
(A trailer végén "a nő a lángokban" effekt hátborzongatóan jól néz ki.)
akció avagy 1et fizet 2t kap
barát vs idegen
Nem is olyan régen egy kedves ismerősöm regisztrált az oldalon, de tudomást erről még csak tegnap szereztem. Azt mondta, hogy nem érdekli ha idegenek olvassák a blogját, viszont ha egy ismerős is belemerül, akkor már kényelmetlenül érzi magát. Én tudom, hogy kit takar a név, előttem az arc, míg a többi olvasó nem tud többet róla, mint amennyit az adatlapjában közöl magáról. Úgymond inkognitóban van.
Ez nem egyedi eset. Nem egy bloggertől hallottam már, hogy ahogy az ismerősei között is napvilágot látott a blog, azonnal törölte. Volt olyan eset amikor ez indokolt volt, és volt amikor nem (szerintem persze). Ilyenkor a blog a tartalma miatt került törlésre.
Sokan leírják az érzéseiket, tapasztalataikat és szinte mindent magukról, olyanokkal osztják meg őket, akikkel mégcsak nem is találkoztak és talán soha nem is beszéltek. Érdekes módon ez a hallgatóság nagyon is megértő és támogató tud lenni. Ha valaki a padlón van, ahelyett, hogy belerugna, inkább felsegíti.
Úgy tünik, hogy az ember könnyebben nyílik meg egy vadidegennek, mint a barátjának. Egy ismeretlen ember talán megértőbb és hamarabb nyújthat vigaszt mint egy BARÁT??? Nem tudom... Szerintem nem... De persze előbb-utóbb az idegent is megismerjük... És a barátunkká válhat...
coma white + HOLY WOOD (+ bonus)
Ezek bizony már nem mai szerzemények, de most akadtam a COMA WHITE egy magyar feliratos verziójára. A szám az 1998-as Mechanical Animals-ről származik. Ezzel az albummal robbantottak igazán nagyot Mansonék. Mi tagadás jól sikerült, de nekem akkor is a Holy Wood a kedvencem. Egy kissé sötét és nehezen befogadható, de mégis elsőosztályú szerzemények lapulnak ezen a korongon is.
Lehet utálni és szeretni a bandát, de elmenni mellettük egészen biztosan nem. Aki gyűlöli, az is tudja, hogy ki az a Marilyn Manson. Nem hiába: Marilyn Manson csak egy van...
Coma White, The Nobodies, Disposable Teens...
és egy az ősidőkből...
mirrors trailer
csakhogy teljes legyen az összkép...
mirrors
Szó szerint leesett az állam...Amy Smartnak is.

visszamentem a jövőbe
Én csak kiugrottam a Tescoba egy kis Trappistáért. És hazajöttem 3 DVD-vel (no meg a sajttal). Egyszerűen nem bírtam ott hagyni. Vissza a jövőbe trilógia, részenként 990 HUF-ért, sok extrával. Persze hugom egyből kiszúrta, fene a szemét...
hugi: Az ott egy DVD???
én: Nem. Három.
hugi: Ennyi pénzed van???
én: Mostmár nincs.
Ez van. Lassan jöhetne a fizetés...jujujujujujujuj
tüzijáték 2008
Ki sem kellett mozdulnom a lakásból, hogy szemügyre vehessem az ez évi, szegedi, augusztus 20-ai tüzijátékot. Ami ezt illeti még a szobámból sem léptem ki, mindössze oldalra kellett fordulnom és hátra dölnöm Ildi kényelmes forgószékében. És tessék...lássuk a medvét.
A tüzijáték rövid (alig negyedórás) időtartama alatt eléggé hullámzó színvonal képviseltette magát. A "showban" rengeteg unásig ismételt, minden évben ellőtt elemeket mutattak be. Az utolsó 5 percet már pokolian untam, mivel innestől kezdve már csak ismételték önmagukat. Azokat a rakétákat, amik ekkor robbantak fel, szinte már mindegyikat láttam. És nem tavaly, nem tavaly előtt (persze akkor is), hanem 7 perccel ezelőtt.
Persze azért akadtak újdonságok is. Volt egy rakéta, ami a felrobbanása után csillagként tündökölt az égen. Igen, csillagként. Gyönyörű volt. Igazán kár, hogy csak néhány darabot lőttek ki belőle. (Ezt persze nem ismételték volna unásig. Szemetek. Biztosan nem volt rá keret.)
Összességében szép volt. Láttam már szebbet is ennél, de volt már sokkal rosszabb is. Mindenesetre a tavalyit szerintem sikerült felűlmúlni (bevallom azt nem volt túl nehéz). Persze hiába tépem itt a szám, ezt látni kell és nem olvasni.
u.i. A tüzijáték fölött elrepült két utasszállító gép (láttam a villogó fényeket), de az is lehet, hogy UFO volt
. Egy kicsit izgultam, nehogy lelőjék őket.
"szorít az idő"
Végre elérkezett a nap, augusztus 20-a, a munkaszüneti nap, a fizetett ünnep
. Az utóbbi 48 órában 5 óránál többet nem aludtam, egy kicsit ki vagyok. A tegnap éjszaka nagyon kritikus volt. Hallom a művezetőm szavait, de egyszerűen nem fogom fel, és totál mást csinálok. Meg is jegyezte, hogy talán pihennem kéne egy kicsit. Úgy érzem ha egy nap 36 órából állna, az is kevés lenne. Annyi dolgom lenne, de vagy időm nincs rá, vagy pedig egyszerűen a fáradságtól nem tudok neki látni. Amikor az ember már állva elbóbiskol, akkor már baj van. Azt hiszem ma tényleg alszom egy jóízűt. Viszont jó lenne kimenni a tűzijátékra is, meginni egy jó hideg sört, találkozni egy régi baráttal. Majd elvállik, hogyan alakul a továbbiakban.
Ünnep van ugye, a szülők sem dolgoznak, úgyhogy beiktattak egy családlátogatást is. Nem voltak sokáig, megadva a lehetőséget egy kis pihenésre. Ezúton is köszönet érte
, millió csók. (Itt jegyzem meg, hogy amikor reggel 7kor volt pofám lefeküdni aludni és jeleztem hugom felé, hogy délnél hamarabb nem óhajtok felkelni, hangot adott nem tetszésének: "Aludni akarsz amikor itt lesznek anyuék???" Tudom, hogy olvasod, úgyhogy csak annyit mondanék, hogy: "IGEN". Bocsika
.)
Ráadásul még az olvasás sem halad, örülök, ha napi egy fejezetre jut időm. (AZÉRT TEDD FEL AZ EGÉSZET, PLEASE
, THANK YOU!!!) Ez sajnálatos, mert tényleg jó könyv. Majd később még írok róla (feltéve ha még ebben az évben a végére érek
).
De NO PARA, DON'T FOS, néhány hét és idő milliomos leszek
, addig is jobb hijján felkeresem az IDŐTAKARÉKot... wooooow
fucking university
Ma megkaptam a következő szemeszterre az órarendem. Vannak benne gyakorlati jellegű tárgyak (ez várható volt), de vadidegen előadók tartják (na erre viszont nem számítottam). Az a baj, hogy én nem igazán szeretnék bejárni ezekre az órákra és ami azt illeti ez eléggé nehézkes is lenne, mivel Miskolcot magam mögött hagyva (időnként nagyon hiányzik a város
) Szegeden kezdtem új életet. Tudtam, hogy el fog jönni ez a pillanat, de nem hittem, hogy ilyen hamar. Lassan döntenem kell, hogy mit is szeretnék a továbbiakban. Az biztos, hogy még egy év ezen a szakon és egészen biztosan megölök valakit. Ennyire én még semmit nem gyűlöltem, mint ezt...
Az egyik lehetőség az lenne ha átmennék levelezőre, de akkor havi 35000 HUFtól esnék el (és ebben még az ösztöndíj nincs is benne), ami elég nagy érvágás lenne, pláne így, hogy a kisujjamat sem kell érte megmozdítanom.
A másik lehetőség az egyéni tanrend. Csakhogy ezt az óraadó tanár dönti el, hogy megadja vagy sem. És hát ezeket a tanárokat nem ismerem. FUCK. Ez van.
Néhány hét és pontot teszek az ügy végére...
újratöltve
Ezt a hétvégét szinte teljes egészében a filmeknek szenteltem. Muszáj volt, már tele a winchesterem és nem tudok tölteni
. Persze azért a lakásfelújítás is haladt a maga módján, és még egy kis időm olvasni is volt (de erről majd később). Sok minden azért nem történt a hétvégén, legalábbis velem nem. A többiek Mórahalmon, sörfesztiválon, a szabadtérin (István, a király) is megfordúltak a 2 nap alatt. Egy kicsit írígylem is őket. Na jó, nagyon.
Ha a közösségi szórakozás a hétvégén ki is maradt (már megint
), azért a teljeskörű, minden téren kielégítő pihenés megvolt. Úgyhogy ezúttal végre kipihenve nézhetek farkasszemet a következő héttel.
A gépezet dübörög tovább, minden onnan folytatódik ahonnan abbamaradt. Alig két hét múlva vendégeim leszenk, és addigra egy tipp-topp lakást kell kreálnom (lehet, hogy jobban járnék, ha vennék egy másikat
). Úgyhogy mostantól nincs megállás. Majd két hét múlva újra kipihenem magam, ezúttal talán Dévaványán. No, majd meglátjuk...
Hellboy 2 - Az aranyhadsereg
Az ősidőkben az emberek és minden mágikus teremtmény békében éltek egymás mellett, míg az ember a mohóságától vezérelve elkezdte kiterjeszteni az uralmát az egész világra. Kitört a háború, ami rengeteg elf, ogre és goblin vérét oltotta ki, míg létre nem hozták az aranyhadsereget. Egy mágikus koronát is kovácsoltak mellé, amivel a hadsereget az Elf föld uralkodója, Balor király irányíthatta. Az aranyhadsereg könyörtelen volt, Balor király látva az újabb vérengzést megbánta tettét. A hadsereget visszahívta, a koronát pedig 3 darabra osztotta: egyet az embereknek és kettőt magának. Cserébe az emberek élhettek a városokban, a mágikus teremtmények pedig az erdőt uralták. Ám Balor király fia, Nuada herceg nem hitt az emberekben, inkább a számüzetést választotta, a visszatérésére várva, amikor népének a legnagyobb szüksége van rá. Az idő pedig elérkezett, a herceg visszatért és a jussát akarja. Az emberiség jövője egy démonon múlik, akinek választania kell, hogy az emberek oldalán harcol, akik megvetik és félnek tőle, vagy elfogadja a másik, számára ismeretlen világ hívógató szavát. Ő Pokolfajzat...

A rendezői székben ismét Guillermo Del Toro (Ördöggerinc, Mimic - A Júdás faj, Penge 2, A Faun labirintusa) kapott helyett, akinek szívügye a Pokolfajzat trilógia (ugyanis már biztosra vehető a 3. rész is), és meglehetősen sokat kellett lobbiznia a stúdiónál, mire zöld utat kapott a folytatás. Del Toro híres élénk fantáziájáról, és ez bizony a Pokolfajzaton nagyon is látszik. Szemkápráztató lényeket kreáltak a készítők, kreativitásuk határtalan. Eddig eszembe se jutott, hogy egy egyszerű babszemből mi mindent ki lehet hozni
.

Nemcsak a lények, de a harci jelenetek is jól kidolgozottak. Gyors, látványos, szemet gyönyörködtető. A színészek is odateszik magukat. Az egész film tulajdonképpen Ron Perlman jutalomjátéka, én mégis inkább Doug Jonest emelném ki, akit ezúttal kettős szerepben csodálhatunk. Ő játsza ugye Abe Sapient, a "halembert" (vagy a fene tudja, hogy mi is az), valamint a Halál Angyalát. Egyik figurához sem adja az arcát (piros pont a maszkmestereknek), ezért ahhoz, hogy élvezhetővé és hihetővé tegye a karaktert, nagyon sok múlik a mimikán és a mozgáson. Doug Jones amit a Halál Angyalának megformálásánál művelt az egyszerűen fantasztikus volt.

A forgatókönyv is jól sikerült, nincs megállás egy pillanatra sem. Ha hőseink nem éppen a várost rombolják porig, akkor zűrös magánéletüket igyekeznek rendezni. És végre a főgonosz is oda teszi magát, és nemcsak egy unalmas, kidolgozatlan pancsert kapunk a képünkbe, mint anno az első részben. Tehát minden tökéletes: a rendezés, a maszkok, a színészek, a forgatókönyv.
Valami mégis hiányzik. Leginkább azt hiányolom, hogy nem igazán ismertetik meg velünk a szereplőket. Ez már a második Pokolfajzat mozi, és szinte semmit nem tudunk a szereplők múltjáról, eredetéről. Igazán karakterfejlődést sem látunk. Mindössze egy hatalmas akció töltetet, ami minden tizedik percben robban egy ku*va nagyot.

Értékelés: Egyszernézős akcióbomba Guillermo Del Toro tolmácsolásában. Mindenesetre a 7/10-et megérdemli.
Wall-E
Az emberiség kénytelen elhagyni a Földet, ám egy hulladékkézelő robot, Wall-E, hátramarad. Immáron több száz éve végzi munkáját, amikor is megismeri az Eva névre hallgató kereső robotot, aki rájön, hogy Wall-E olyasmire bukkant, ami lehetővé teheti az emberiség visszatérését a Földre. Nyomban útnak is indul, hogy tudassa felfedezését a fennmaradtakkal. Ám Wall-E sem rest, hogy Eva után eredjen, és soha nem látott kalandokat generálva nyerje el a keresőrobot szerelmét, na és persze az sem mellékes, hogy megmentse az emberiséget.

A film első 30 percében szinte egyáltalán nem történik párbeszéd, hiszen a szereplők csupán két robot, és (ha minden igaz) egy csótány. Erre viszont nincs is szükség, hiszen a képek beszélnek a szereplők helyett is. Gyönyörűen megkomponált látványvilágról van szó, ami sajnos, ahogy haladunk a végkifejlet felé folyamatosan veszít a varázsából. Persze az animáció első osztályú, de melyik Pixar filmnél nem volt az??? A baj mindössze csak annyi, hogy a film második felében egy teljesen más közegben találjuk magunkat, elhadjuk a Földet, és átszelljük a világűrt (ez a néhány perc a film csúcspontja), hogy aztán egy űrhajón kössünk ki. Innestől kezdve az emberek jelenlétével a dialógusok is megszaporodnak, amit nagyon sajnálok, mert enélkül is olyan jól működött a kommunikáció.

Értékelés: Részemről 8/10. Az biztos, hogy még a hibáival is kiemelkedő alkotásról van szó, szerethető karakterekkel. A csetlő-botló Wall-E karaktere roppant szórakoztató, kellemes másfél órát szerezve kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
X-akták - Hinni akarok
Elrabolnak egy FBI ügynököt, az FBI egy látnok segítségével próbálja felgöngyölíteni az ügyet, de csak egy helyben topognak, így kénytelenek beszervezni Fox Mulder és Dana Scully ügynököket, akiknek már vannak tapasztalataik a paranormális tevékenységekben.
Chris Carter (a rendező és anno a sorozat kiötlője) azt nyilatkozta, hogy a filmet az is élvezni tudja, aki nem ismeri a sorozatot, mivel nem kapcsolódik szorosan hozzá. Ergo nem UFOs sztorit kapunk. Ami azt illeti, én a sorozatból leginbkább csak az első évadokat ismerem, és mi tagadás, nem minden volt világos. Mulder és Scully egy pár??? Mulder már nem FBI ügynök, Scully pedig orvosként praktizál??? És közös gyerekük is volt??? Valószínűleg ezek a kérdések még a sorozatban tisztázódtak, de mivel még nem néztem végig, egy kicsit ledöbbentem. Ezeket leszámítva, tényleg nem igényel több információt az előtörténetből, tehát nem kell neki esni ledarálni mind a 9 évadot
.

A felállás tehát a régi, kedvenc FBI ügynökeink visszatérnek, sőt még Skinner is a tiszteletét teszi. A kanadai helyszín kiváló ötlet volt, piros pont a kiötlőjének. És akkor most jöjjenek a fekete pontok. A film nem igazán tudott beszippantani, mint ahogy annak idején a sorozat tette. Ha az elején nem írják ki, hogy X-akták, azt is hihettem volna, hogy csak egy szimpla krimit nézek, és még csak nem is a jobbik fajtából. A misztikum mindössze a látnok szerepeltetésével van jelen, a történet pedig borzasztóan unalmas. 10 percenként az órámat néztem, és ha időnként nem megyek ki inni egy pohár vizet, talán el is alszom. Chris Cartertől azért ennél jóval többet várna az ember. Anno előre örültem, hogy nem UFOs film lesz (szerintem ezek a részek voltak a sorozat gyengepontjai is), és bíztam benne, hogy kapunk valami érdekes természetfeletti, paranormális tevékenységről szóló sztorit, tele X-aktás életérzéssel. Hát ez nem jött össze. Sorry Chris.
Értékelés: Érdektelen történet, érdektelen karakterekkel, szinte nulla misztikummal. Ennek a filmnek csak a címe X-akták. Ez csak 4/10.
aranyköpet two
"Ne álmod az életed, hanem éld az álmodat!!!"
R.I.P. emo
Kimúlt az emom. Nem bírta elviselni az élet súlyát, összeroppant a hatalmas teher alatt, ami a vállára telepedett. Barátként támogattam, ahol csak tudtam, mindent megosztottunk egymással, de ő mégis itt hagyott. Nyugodj békében Natasha. Nem felejtünk el.
Miért??? Miért ilyen nehéz???
paraszt vagyok
no comment
A sötét lovag trailers
Most találtam a neten. Ezek jóval rövidebbekek, viszont szinkronizáltak (jól átverve mindenkit, merthogy a moziban feliratos). Hátha valakinek megjön a kedve a film megtekintéséhez.
Why so serious???
gané alak
Imételten zajlik az élet a Sárosi utca 1/A alatt. Azt hiszem sikerült eldugítanom a szemétledobót is, egy ásványvizes flakon útban lefelé keresztbefordúlt, de lehet, hogy kettő. Azért vagyok ilyen biztos benne, mert nem tudtam teljesen felhajtani a szemétledobó ajtaját
. Hoppácska.
De a napom fénypontja akkor is az volt, amikor a hugom reggel közölte velem, hogy a vízvezetékszerelő nem fejezi be a munkáját, mert a tegnapi sms-emmel sikerült megbántanom. Az sms így hangzott szóról szóra:
idézet kezdete
XY vagyok, ma már legalább 5ször hívtalak, a fürdő kedd este 8ra legyen kész.
idézet vége
Na már most, az a gané, azon sértődött meg, hogy én hogy merem őt csicskáztatni. Megjegyzem nem csicskáztatni akartam, ő mondta még a hétvégén, hogy hétfőn vagy kedden befejezi. Hétfőn azért hívtam, hogy ne jöjjön, mert a kád csaptelep a munkahelyemen volt, de baszott felvenni. Pedig direkt délben hívtam, gondolván akkor úgysem dolgozik, majd később estefele, mert hát sötétben ki az a hülye aki dolgozik (természetesen rajtam kívűl). Végül a fenti sms-t írtam neki, megunván azt, hogy 5 csörgés után mindig a hangpostája jelentkezik. Hugom másnap felhívta (neki persze egyből felveszi a kis buzi), és akkor sokkolta a hírrel. Természetesen ő nekem esett (mármint a hugom), szokás szerint megint minden az én hibám volt. Na akkor nekem is eldurrant az agyam. Hívtam, vagy 10 percig egyfolytában mire felvette (megjegyzem nem egyszer ki is nyomta azaz anyaszomorító). Előadta nekem is a monológját (komolyan mondom majdnem elsírtam magam![]()
), én meg egyfolytában arra gondoltam, hogy ez nem normális, ez tiszta hülye, ennek hiányzik egy kereke.
Nem csicskáztatás akart lenni, de ha mégis, akkor se szólhatott volna egy büdös szót sem. Pénzt adtam neki a jó kurva anyját, tőlem kapta a "fizetését", akkor annyit azért már elvárhatok, hogy ha azt mondja keddig megcsinálja, akkor meg is teszi. Vagy nem??? Szerinte nem.
Ez az egész napomra rányomta a bélyegét. Hajthattam fel gyorsan egy másik vízvezetékszerelőt, aki végül 2000 magyar forinttal kért többet. Mindenesetre az biztos, hogy többet azt a szemét állatot nem hívom, és ha meglátom a lakásban...a háztömbben...az utcában...a városban...a megyében...az országban...a földrészen, páros lábbal rugom seggbe.
Még szegény művezetőmmel is összebalhéztam (aki egy áldott jó ember), mert egy kicsit megemelte a hangját. Mondanom sem kell, már pöccre el is durrant az agyam.
Na jó, mára ennyi. Délelőtt szétverttük a konyhát, és a maradványokat még ezután viszem le a konténerbe. Persze a szomszéd háztömb konténerébe
, mivel a miénkhez nem férek hozzá. Egész biztosan örülni fognak egy kis építési törmeléknek
.
aranyköpet
És mondá az Úr : LŐN VILÁGOSSÁG!!! Erre besötétedett.
drágán add a csaptelepet
Egy kicsit be kellett ugranom néhány áruházba, merthogy úgy kívántam egy kád és egy mosdó (nem egy kádnyit és nem egy mosdónyit) csaptelepet, mint éhező etiópiai egy falat kenyeret. Jó néhány helyre be kellett ugranom, mivel ezek a csaptelepek nem igazán pénztárcabarátok, sőt egyenesen hadat üzentek a tárcáknak, az enyémnek egészen biztosan. Az a nagy helyzet áll fenn, hogy 7-8000 HUF-tól kezdődnek. Nos, ez a legalja, innen a határ márcsak a csillagos ég. Felhívom az én drága hugocskámat, hogy ugyanmár mondja már meg nekem, hogy egy 5700 HUF-os csaptelep megfelel-e az ő igényeinek. Sokkalotta, én meg sokkot kaptam
. Örültem, hogy már ennyiért találtam egyet. No de semmi gond, Gyusi keress tovább, és aki keress az talál. A Praktikert elhagyva, elkerekeztem a Baumax-ig, ahol, is 3200 HUF-ért találtam is kád csaptelepet, 3000 HUF-ért pedig mosdó csaptelepet. Természetesen, ahogy az a nagykönyvben is meg van írva, a kád csaptelep elfogyott, és persze, hogy nincs belőle raktáron. De legalább a mosdóé meglett. Szembe ott van a Terrakotta (ezt még csak ma fedeztem fel
). Tudtam, hogy drága hely, de azért erre nem számítottam. Egy kádcsaptelepet 128000 HUF-ért láttam (nem írtam el, tényleg ennyi). Tudtam, hogy amilyen gyorsan bementem, olyan gyorsan ki is kéne jönni. De az eladó már ott állt mellettem, és már fel is ajánlotta a segítségét. Én meg majdnem a képébe röhögtem. Gondoltam ha segíteni akarsz, akkor add már nekem ezt a 128000 HUF-os csaptelepet. Leléptem. Az utolsó állomás az OBI volt, ahol végül 5000 HUFért a kádhoz való csaptelep is meglett végül. OHH YEAH!!!
Egyszerűen nem értem. A fizetésem nagyon karcsú, alig tudok félre tenni valamennyit. Az ember megvenne valamit, momentán egy kád és egy mosdó csaptelepet, és az utolsó bört is lehúzzák róla. 8000 HUF-t hagytam ott, amiért 18 órát kell dolgoznom. És én még viszonylag szerencsésnek mondhatom magam mert azért a minimálbérnél valamivel többet keresek. Annak a sok szemétládának is - akik a parlamentben meresztik a seggüket egész nap (jó esetben) - ki kéne próbálniuk, hogy miképp tudnának minimálbérből megélni, mondjuk egy éven keresztül. Állítom egy hónapig nem húznák ki ebből a pénzből. MIÉRT ILYEN DRÁGA MINDEN, ÉS MIÉRT KERESEK OLYAN KEVESET???
Na mindegy a lényeg, hogy a cuccok megvannak. Természetesen mindenből a legolcsóbbat vettem meg, úgyhogy gondolom mennyire minőségi árúk lehetnek. Kíváncsi vagyok meddig lesznek működőképesek.
u.i.: Ezúton is üzennék minden kedves öreg néninek, hogy ha mégegyszer elém már állni amikor csemperagasztót hozok BICIKLIVEL, én isten bizony keresztül hajtok rajta. Nem olyan könnyű ám megállni vele kérem szépen. És talán körül kéne nézni, mielőtt ész nélkül kilépünk a kerékpárútra. Kezét csókolom.
ohhmyGOD
ohhmyGOD
már csak a konyha van hátra, és készen lészen a burkolás is. a többiek ma visszajönnek a nyaralásból, meg lesznek lepve, hogy mennyit haladtunk a hétvégén. istenkirálycsászár leszek a szemükben. csillagosötös
a hétvége másik pozitívuma, hogy a múlt heti ujj levágós kísérletem óta nem történt hasonló merénylet ellenem
, úgy gondoltam ezen a hétvégén inkább nem a saját véremmel mosnám fel a padlót
bruhaha
unalom a köbön 2
unalom a köbön
Borzasztóan unom magam, a többiek elmentek nyaralni, én meg egyedül vagyok mint a kisújjam. A mozi adu ászomat tegnap már ellőttem, a hétem már kocsmában is voltam, most meg nem tudom mi legyen...
Ötlet???
A sötét lovag
A sötét lovag uralkodása több mint 3 hete tart: azóta kritikai elismerések tömkelegét zsebelte be világszerte, a bevételek pedig csak alátámasztják ezeket (világviszonylatban 614 millió dollárt hozott a konyhára mindössze 20 nap !!!!!!! alatt). Mindez nem véletlenül van így, A sötét lovag ugyanis valóban jó film, és nem Heath Ledger sajnálatos korai halála miatt van ez a nagy hacacáré. Egyszerűen büntet, és bátran merem állítani, hogy az idei blockbuster áradatból eddig a legjobb.

A tartalomból: Batman a bűnözés visszaszorításán fáradozik Gotham Cityben és ebben Jim Gordon felügyelő és Harvey Dent államügyész is a segítségére van. Már-már úgy tünik, hogy elérik céljukat, amikor feltünik egy újabb gonosztevő: Joker. Más mint az elődei, őt nem érdekli a pénz, csak káoszt és anarchiát akar teremteni. A célja elérése érdekében bármire képes, és úgy néz ki, hogy megállíthatatlan.

Most szólok, hogyha valaki csak egy egyszerű akciófilmet látott eddig az előzetesekben, az messziről kerülje el a filmet. Ennél azért többről van szó. Christopher Nolan már az előző Batman mozival is teljesen más irányvonalat vett fel, mint Tim Burton és Joel Schumacher. Ezen a kitaposott úton halad tovább, megteremtve egy teljesen új főhőst, aki folyamatos jellemfejlődésen megy keresztűl. Gotham utcáin Joker megjelenésével eluralkodik a pánik, ártatlan emberek halnak meg, többé már senki nincs biztonságban (szó szerint értendő). Még Batman is képtelen megállítani ezt az új tipúsú gonosztevőt, és nem tudja feldolgozni a veszteségeket (amik bizony óriásiak, tessék felkészülni). Folyamatosan örlődik, és szép lassan kénytelen áthágni a saját maga által felállított szabályokat, csakhogy Jokerrel végképp leszámolhasson.

Joker szerepét ezúttal ugye Heath Ledger kapta meg, aki egyszerűen fantasztikusan játszik. Ez már csak azért is meglepő, mert Ledgernek ez volt az első rosszfiú szerepe (és sajnos az utolsó is), de remekül megbírkózott vele. Nem a Jack Nicholson féle bohóc Joker figuráját hozta, hanem egy új pszichopata Jokert teremtett meg. Csakhogy A sötét lovag nem egy, hanem kettő rosszfiúval rendelkezik. Joker mellé megkapjuk Harvey "Kétarc" Dentet is, akit a kezdetektől megismerünk, amikor jó fiú volt és államügyészként rosszfiúkat küldött a rács mögé. Megismerjük az átalakulásának körülményeit, mind a külső és mind a belső átalakulásáét. Megtudjuk a motivációit, hogy miért is tér a rossz útra. A szerepben Aaron Eckhart villog, rááadásul olyan jól, hogy vetekszik Ledger alakításával. Ahogy Joker úgy Kétarc is változásokon ment keresztűl. Tommy Lee Jones figurája inkább megmosolyogtatta az embert, Eckhart viszont közelebb hozza a valósághoz a karaktert. Kétarc sokkal emberibb lett.

Természetesen visszatérnek a régi karakterek is, mint Michael Caine, Gary Oldman és Morgan Freeman. Mindössze Katie Holmes kisasszony maradt ki a folytatásból, helyette Maggie Gyllenhaal tündököl Rachel Dawes szerepében.

Értékelés: 10/10, azt hiszem ez egyértelmű
. Egy kicsit talán túlságosan is hosszú, de számomra még így is túl hamar véget ért. A dialógusok jól meglettek írva, Joker ökörségei pedig még mosolyt is csal az ember az arcára. Persze azért érzékeny lelkűeknek nem ajánlott, vér ugyan nincs benne, de a pszichológiai hadviselés még félelmetesebb, mintha vérben úszna a vászon.
emo 2
Szavazás 1 (értékelés)
Tojásfanatizmusom ezennel véget ért, a szavazást lezártnak tekintem. Az eredmény megdöbbentő:
a szavazók több mint fele, csirke tojással fogyasztja a rántottát, de nem elhanyagolható azok száma sem, akik inkább tükörtojás szenvedélyüknek adnak hangot. A liba és a strucc tojás nem igazán volt népszerű. Olyannyira nem, hogy 2 szavazattal még a záp tojás is megelőzte őket. Gondolom igazi ínyenc lehetet az a 4 ember aki elsősorban a záptojást favorizálja
.
A szavazók között egy két személyes álomutat sorsolunk ki Ecsegfalvára, ahol egy csodálatos hétvégét tölthetnek el. A programok között található kukorica címerezés, kapálás (ezek kötelező jelleggel), disznóól takarítás (ha akarsz vacsorát kapni, akkor erősen ajánlott). Szórakozóhely nem áll rendelkezésre, kocsmákat, vendéglőket és bármilyen hasonló intéznményeket erre a hétvégére bezáratunk. Persze ez az önök érdeke, hogy hajnali 4kor tiszta, józan fejjel ébredve, halálra dolgozzák magukat. A munkaidő 4:30tól 21:00ig tart. Kajaszünet nincs. Reklamációt a pénztártól való távozás után nem fogadunk el. Aki mégis megpróbálja az magára vessen.
Köszönjük, hogy a GyusiTrans-t választotta. Reméljük visszatérő vendégünk lesz.
Szavazás 2.
Emlékeztető
A múmia - A Sárkánycsászár sírja
Kezdjük ott, hogy alaposan megvezettek minket: egy darab múmia nem sok, annyi nem szerepel a filmben. Múmia ugyan nincs, de van helyette jeti, és még sárkány is. Wooooow.![]()
A filmről sajnos sok jót nem mondhatok. Már a forgatás megkezdése előtt kiderült, hogy Rachel Weisz nem fog visszatérni a harmadik a részre (őt Maria Bello váltja), és az előző filmek rendezője, Stephen Sommers helyett, Rob Cohen dirigál (akinek, valljuk be az 1996-os Dennis Quaid féle Sárkányszív óta nem volt jó filmje). Az eddigi szereplőgárdából tulajdonképpen csak Brendan Fraser ( Rick O'Connel) és John Hannah (Jonathan Carnahan) tér vissza.

A történet röviden: a sztori áttevődik Kínába, ahol is egy varázslónő a kegyetlen Sárkánycsászárt tízezer harcosával agyaghadsereggé változtatja. Békésen alszanak már 2000 éve, míg az ifjú Alex O'Connel fel nem éleszti a Sárkánycsászárt. A kalandor igyekszik korrigálni baklövését, ebben pedig szülei is segítik.
A sztori borzasztóan lapos, a párbeszédek örületesen bénák, a poénok pedig...hát azok nincsenek. Jobban meggondolva egy talán még is akadt. A gyenge lábakon álló forgatókönyvvel valószínűleg a készítők is tisztában voltak, ezért rengeteg pénzt öltek a CGI-be, ami megmondom őszintén helyenként nagyon nem látszik. Egy ekkora költségvetéssel rendelkező blockbuster véleményem szerint nem engedhet meg magának ennyire gagyi speciális effekteket.
Rob Cohennek sikerült teljesen hazavágnia A múmia "sorozatot". Az alapkoncepcióból, amit az első két részben lefektettek (múmia, horror, humor, remekbe szabott effektek) szinte semmi nem maradt meg. Még a múmia sem (egyszerűen nem értem a címválasztást)
. A film belefullad az effektek áradatába, és hát nincs rendes történet vezetés sem. A szereplők közül az újjak nem igazán tudták felvenni a ritmust. Maria Bello tehetséges színésznő, de most még ő sem volt formában. Az ifjú Alex O'Connel pedig mégcsak karaktert sem érdemel.
Az egyetlen pozitívum Brendan Fraser és John Hannah. Fraser megint lő mindenre ami mozog, Hannah pedig szállítja a film egyetlen poénját
. Mindenesetre a harmadik részt még ők sem tudják megmenteni. Néhány hónap és már senki nem fog emlékezni erre a filmre, ami látva a végeredményt teljesen érthető, ugyanakkor az előző két gyöngyszemre visszatekintve borzasztóan elszomorító is.
Értékelés: Jobb sorsot érdemelt színészek egy pocsék filmben. Az első két részt tessék orvérzésig nézni, ezt pedig nagyon gyorsan elfelejteni. Ez bizony csak 3/10.
vizes??? no problem
Azt hiszem találtam megoldást a vizes problémára. A pénzét megkapta, én meg a küszöböt rágom. De van megoldás: túlóra. Ma 16 órát húztam le egy huzamban. Álmos még nem vagyok, csupán fáradt valamelyest. 6-22ig melózni...áááá. A legrosszabb pedig az, hogy holnap (vagyis már ma) még mindig délelőttös vagyok. Ez azt jelenti, hogy 5:45re be kéne érnem, és a késés nem megengedet, mivel tegnap azt már sikerült összehozni. Hajrá...asszem lefekszem...![]()
u.i.: qva vizes
Vesszen a vizes
A munkahelyemen vagyok, már reggel kiderült, hogy megint nem csinálunk semmit, úgyhogy a 8 óra nagyon hosszú lesz. Az is lett. Jön a váltás, a lakótársam is köztük. "Egy kicsit sokba fog kerülni a vízvezetékszerelő. Csak az anyag 30 ezer körül van." - kezdi. Mosolygok. "Nem viccelek" - folytatja. Már nem mosolygok. Hazaérek a burkolóval (aki mellesleg a műszakvezetőm), a vizes a fürdőben XY az ajtóban. "Na mi van???" - kérdem. "Sokba fog ez kerülni Gyusi." - mondja XY. "Az anyagköltség 23-25 ezer között volt, nem tudom pontosan." Örülök, lakótárs 30ra saccolta, már majdnem mosolyra húzódik a szám. "A vizes munkabére meg 20 ezer lesz." Megáll bennem az ütő. Nyelek egyet. Mégegyet. Elszámolok 10ig. Nem segít. "Olyan falfehér vagy Gyusi." - mondja XY. "Még csodálkozol - gondoltam - te is az lennél ha ezt neked kéne kifizetni."
A vicc az egészben, hogy a vízvezetékszerelő 4 óránál többet nem dolgozott. Ez 5000 Ft-os órabért jelent. Az anyagköltség is sok, de azt még lenyeltem. Ezt már nem bírtam. Megint kérhettem kölcsön a szüleimtől, és megint az én pofám éget.
Próbáltam nyomdafestéket tűrően fogalmazni, mert Era és Erzsó szerint nagyon csúnyán beszélek a blogon. Pedig legszívesebben most is elküldtem volna mindenkit a halál faszára. Ha mindenkit nem is, de a vizest biztosan. Bocsi Erus, bocsika Erzsó...ez kicsúszott.
Tesco gazdaságos
+18
A lakásfelújítás folyik továbbra is, és előre láthatólag 2-3 héten belűl a végére is érünk. Valószínűleg ha elérkezik ez a pillanat egy hatalmas tivornyával meg is ünnepeljük. Csakis ez éltet már, bár élet már így is alig van bennem. Már csak azért is, mert ma legalább 1 liter vért vesztettem
. Belenyúltam abba kibaszott redvás csempébe, és szét is vágta az újjam úgy istenesen. A továbbiakban közlök róla két képet is. A minőség nem a legjobb, de csak erre futotta, és amúgy sem az én hibám, hanem a mobilé, ami mellesleg Sony Ericsson és nem az enyém. Nem hiába vagyok Nokia párti
. Ez volt a reklám helye
.


Igen, jól látjátok. Az ott már husi ![]()
![]()
.
Design
Max Payne
A trailer már jó néhány hete napvilágot látott, most pedig kijött két ütős poszter is. A játékot nem igazán ismerem, de a film jónak igérkezik. Főleg ezzel a Marilyn Manson számmal, plusz a lenyűgöző képi világgal és látványorgiával. Az amerikai premier: 2008. október 17-e lesz, a Magyarországi ez idáig még az imdb-n sincs fent.
A poszterek és a trailer:


Szemétbe vele
Hát igen, az a helyzet áll fenn, hogy ma este már nem dolgozom hála istennek, így mindenre több időm jutott valamivel. Éltem is vele és szabadidőmet kihasználva elmerültem a blogok világában. Olyan 100 blogot tekinthettem át, és hát ezek között talán 20 olyan blog van, amibe a mai napig is születnek bejegyzések. Kérdem én: mi a büdös francnak csinál az ember blogot, ha a "Sziasztok, ez az én blogom, remélem tetszeni fog!"-on kívűl az égvilágon semmi nincs benne. Vagy ha már az a több tucat szerencsétlen megalkotta ezeket az értelmetlen kezdeményezéseket (értelmetlen, hiszen soha többé nem folytatja), legalább töröltetné. Most meddig tartana küldeni egy e-mailt, valami ilyesmi tartalommal: "bocs fiúk, meggondoltam magam, hülye voltam, én nem is ezt akartam, lécci töröljétek".
A másik amire felkaptam a fejem, hogy több blog (ne kérdezzétek melyik, fogalmam sincs) is tartalmazza a készítő teljes étrendjét. Reggeli, ebéd, vacsora, helyenként még a tízórai is. Baszdmeg inkább írj egy szakácskönyvet, mert falnak megyek ezektől a baromságoktól. Mégis ki a faszt érdekel, hogy mit reggeliztél???
A következő észrevétel: minden harmadik ember aki blogot ír, unalmasnak, sőt szánalmasnak tartja az életét. Na szerintem meg ez a szánalmas: itt sír nem tudom, hány blogger, hogy ő így különc, úgy különc, így nincsenek barátai, úgy nincsenek barátai stb. Ember, akkor húzd ki a fejed a seggedből, és talán mozdulj ki a négy fal közül. Nem kell itt rinyálni és sajnáltatni magad. Ettől nem igazán hatódom meg, és szerintem senki sem, kivéve talán a depressziós, degenerált sorstársaidat.
Persze az én hibám az egész, mi a fenének nézelődök egyáltalán a többi blog között. Ha csak a sajátommal foglalkoznék, akkor nem botlanék ezekbe. De az ember kíváncsi természet, és kutakodik. Kíváncsi a másikra, keresgél és néha talál. Mindenesetre sokkal jobb lenne, ha nemcsak 10-ből 1 lenne aktív, és értékekkel bíró blog.
Szerencsére azért akadtak olyan blogok is, amik tartalmilag összeszedettebbek voltak. Olyanok, ahova (ha az idő engedi) az ember szívesen visszatér. Remélhetőleg még sok ilyenbe fogok botlani, és elfeledtetik azokat "az egy bejegyzést tartalmazókat", amiket már egy világégés sem tudna kitörölni a világhálóból.
TENACIOUS D
Micsoda??? Nem ismeritek???
A Tenacious D Jack Black és Kyle Gass agyszüleménye, egy amolyan "hard rock vicczenekar", ami valamikor a '90-es évek elején alakult. Igazán ismerté 1999-ben váltak, amikor is a HBO-n saját tévésorozatot kaptak, majd 2001-ben megjelent első nagylamezük is. 2006-ban már a szélesvásznon domborítottak a Tenacious D in The Pick Of Destiny című filmben, és még ebben az évben megjelent második nagylemezük is ugyanezzel a címmel, ami a filmben halható dalokat tartalmazza.
Jack Black és Kyle Gass érdekes párost alkotnak. Black tiszta idióta (mint mindig), de most is jól áll neki, Gass pedig...őőő...izé...mit tépem itt a szám, nézzétek meg ti is.
Kategóriák
Olvasói hozzászólások
- papír
- (3) - kisrono - 2010/09/04
- sírva röhögős III.
- (1) - Pamflet - 2010/08/22
- sírva röhögős
- (1) - kisrono - 2010/08/14
- Toy story - Játékháború
- (4) - gyusi - 2010/08/08
- egy leleményes barátnő az enyém
- (5) - gyusi - 2010/08/07
Korábbi bejegyzések
Archívum
- 2010 Szeptember
- 2010 Augusztus
- 2010 Július
- 2010 Június
- 2010 Május
- 2010 Április
- 2010 Március
- 2010 Február
- 2010 Január
- 2009 December
- 2009 November
- 2009 Október
- 2009 Szeptember
- 2009 Augusztus
- 2009 Július
- 2009 Június
- 2009 Május
- 2009 Április
- 2009 Március
- 2009 Február
- 2009 Január
- 2008 December
- 2008 November
- 2008 Október
- 2008 Szeptember
- 2008 Augusztus
- 2008 Július
Hasznos linkek
Copyright ©2004-2005 B13.hu Minden jog fenntartva.
A Blogot szerkeszti(k): gyusi